Hajóúton

A hajó megállt menetrend szerint Marseille-ben. Kyle és Emma tett egy kellemes sétát a városban. Megittak egy remek kávét a parton egy elegáns kávézóban, megebédeltek egy nagyon modern kialakítású étteremben majd este kiültek a hajó szabadtéri étterébe és a város fényeiben gyönyörködve beszélgettek.
-Legyenszíves mégy egy üveggel ebből a borból. - intett Kyle a pincérnek. Emma elnyúlt egy hatalmas fehér kanapén. Kezében könnyedén a borospohárral intett a part felé.
-Budapest is gyönyörű este. A partok lámpái, tudod ahogy mondják, mint egy gyöngysor.
-Valóban nagyon szép este Budapest, de nekem túl kisvárosi, hiába nagyváros. Hatkor záró boltok még a körúton is. Átverős pincérek, csak magyarul beszélő taxisok. És az a kosz. Uram isten. - Kyle belekortyolt a borába.
-Megnőttek az igényeid, Kyle. - kacérkodott Emma.
-Meg. Hölgyem. Önnel érdemes csak élni, kedvesem. Mindenki más unalmas üres héj csupán ragyogásod mellett. - rámosolygott a lányra, és Emma észrevette azt a pajkos csillanást Kyle tekintetében, ami annyira tetszett neki régebben, mikor még új volt Horizonton.
-Mi az? Mi az? - csapott le nevetve a fiú térdére.
-Eszembe jutott az első európai utam. Hosszan hajóztunk át az óceánon. Minden este egy Forber nevü némettel kártyáztam. Nagyon lassan játszottam és nagyon sokat beszéltem. Klasszikus poén. A kezem alig mozdult, így az első pár alkalom után már nem gyanakodott csalásra.
-Gondolom csúnya vége lett.
-Alaposan megkopasztottam. Miközben én a fazont nyúztam meg élve a kártyaasztalnál, Jude a nejvel mulatott. Végül Jude megadta a szintén társaságunkban utazó áruháztulajdonos címét neki, sajátjaként. Az áruházas fickó nevére nem emlékszem, csak arra, hogy egy hallgatag, hatalmas szemű mulatt nő volt a felesége, aki némán állt rendelkezésemre a hajnali órákban, mikor a férje tajtrészegen horkolt a kabinban. A némasága pedig az utolsó percig tartott csak. Akkor azonban egetrengető nyögdécselésbe és sikongatásba kezdett.
-Ne haragudjon Kyle, de kezd unalmas lenni a sok könnyű kalandja.
-Megértem hölgyem, és elnézését kérem. - újra a borba kortyolt. - Akkor szívesebben hallgatnbá talán ahogy beépültem abba a mulatóba ahol a vámpírok étkeztek? Ó nem. A vámpíros történeteim a leg unalmasabbak mind közül. Parancsol egy kis fügét? - és már nyújtotta is Emmához a tálat. Emma kecsesen kivett egyet és finoman ketté vette. Kyle megdermedten figyelte a lányt, ahogy az lassan kiharapja a gyümölcs belsejét.
-Khm. Elmesélem inkább azt az esetet, mikor Mexicoba tartva banditák támadtak a vonatunkra.
-Ó. Nem mondja?
-Persze nem sok esélyük volt, de a móka kedvéért riadalmat színleltem, és hölgyemet magam mögé rejtve kezdtem hebegő kérlelésükbe. - Kyle elmosolyodott újra, és egy narancs hámozásába kezdett. - Aztán mikor mindenki átadta az értékeit nekik, visszaélve isten adta hatalmammal lelökdöstem őket a vonatról. - Letette a narancshéjat a tál szélére. - Egy pillanat volt csupán a mozdulat, amivel kivettem a kis zsákot a kezéből és amivel ellöktem a vezért. Aztán eldördült egy lövés, és még egy. Senki nem tudta rajtam kívül, hogy rám lőttek. Mindenki úgy nyilatkozott később a rendőröknek, hogy én lőttem le a banditákat.
-Micsoda hős Őn, Kyle.
-A zsákot a tartalmával együtt megtartottam azért. Emlékbe. - átnyújtott egy fél narancsot Emmának. - Mennyi emléket idéz fel egy ilyen hajóút, kedvesem. Nem igaz?
Egy távolabbi asztalnál egy szivarozó férfi erre értőn bólintott és kért egy pohárnyit ugyanabból a borból. A bárzongorista rákezdett egy örökzöldre, a pincérek pedig meggyújtották a mécseseket az asztalokon. A kapitány odalépett a magányosan szivarozó férfihoz és kissé meghajolt.
-Monsieur Montagne? Megengedi?
-Ó hogyne. - Emelkedett fel kissé ültében a bíró és hellyel kínálta a kapitányt.