Darius

Az ablaka a kolostorra nézett. Ő választotta ezt a szobát, mert közel érezte magához a szerzeteseket, még akkor is, ha alapvető világképükben igen sok volt a különbség. Mélyen, a felszín csipkézettsége, a ruhák redői és a harcmodorok különbözősége mögött, a rituálék végén beálló vastag csenden túl biztosan érezte az azonosságot. A Testvériség manapság túl sok lényeges kérdésben vélekedett hasonlóan, mint a Kórus, ahhoz, hogy ne örvendezzen nap nap után a kolostor közelségének. Hite abban, hogy végül mindannyian, minden ember egyesül Istenben újra és újra reményre talált mikor a kolostorra pillantott.
Sok éve élt már ő is e falak között. Bár időről időre elvonult az Edersee-re néző kastély kis cellájába, és hosszú hetekig elmélkedett és imádkozott. Ilyenkor megtisztult a horizont mentális mocskától, és újra munkába tudott állni. Volt az évnek egy szaka, amikor diplomáciai feladatokat látott el. Ez hol tavaszra hol őszre esett. Ilyenkor konferenciákra járt és kapcsolatokat épített.
Gondosan felépített rendszer volt ez. Az Edersee-n töltött időszakot a lélek idejének hívta, a diplomácia szolgálat heteit a szellem idejének és a horizonti heteket a test idejének. Horizonton a templom kürtőjében szüntelenül szolgálatot teljesítő kórus lelkipásztori feladatait látta el. Valamint - és számára ez jelentette az érdemi munkát - tökéletesítette tudását az elsődleges szféra ismeretéből. Az egyházon belüli szerepei egész életében kiváló kondíciót és hidegvért kívántak tőle. Manapság e kettőre ritkán volt szüksége, de ő ezek megtartásában látta az egyetlen módot, hogy korával együttjáró testi hatásokon uralkodni tudjon.

A Kórus összefogó, és feloldozó munkájára Horizonton is éppen olyan szükség volt, mint kint a valóságban. Az itteni problémák is az eleve elrendeltetettség és a szabad akarat körül forogtak. Ezek a kérdések nem kisebbednek attól, ha a kételkedő felébredett. A felébredettséggel csak szerencsés esetben jár együtt hit vagy bizonyosság. És ezek is könnyen átcsaphatnak önhittségbe vagy fanatizmusba.
Darius formálisan átkerült a világi szolgálatba, de mióta felesége Julita meghalt teljes figyelmét újra a Mennyei Kórus ügyeire fordította. Bár hiányzott neki az intimitás, a biztonságérzet, hogy van ki mellé visszahúzódni ha erején felülinek érzi a feladatokat. Van kiből erőt merítsen a feladatok megoldásához, és van akivel együtt üljön elvégeztük után élvezve a jólvégzett munka örömét. Hiányzott neki Julita, de tudta, hogy nem Julita hiányzik neki valójában, hanem az amit a nő jelentett neki.
A kórus állandó volt Horizonton. A magas kürtőszerü templomterem színes üvegablakai előtt álló 9-30 fős kórus tagjai önkéntesek voltak. Különböző időtartamokra szóló szolgálatokra jöttek Horizontba, melybe beletartozott az éneklés is. A kórus éjjel-nappal, az év minden napján szólt. Mindig álltak ott énekesek, és mindig akadt olyan aki a teplom biztonságába kívánt eltölteni egy kis időt. Sokan már tradiciókba tartoztak ugyan, mégis időről időre felkeresték a teplomot, hogy feloldódjanak a kórus dalában, és megérezzék az egységet melyet legjobban az együtt éneklés közvetít.
Darius fiatalabb korába komoly kutatást végzett a kórusok hatásáról, keresztül időkön, kultúrákon és kontinenseken. Bár neki magának nem volt különlegesen jó hangja, vegyészi pontossággal tudta mi kell egy igazán jó kórusműhöz.
Mikor a csata közben meghallotta annak a törékeny kis fehér nőnek a hangját, amint a világ egyik legfelkavaróbb és legfanatizálóbb harci énekét énekli egy nyelven, melyet a lány nem is ért, ismét elöntötte a tagjait a gyengeség. A progenitor kutatóközpont biztonsági termében állt és a monitorokon figyelte a csatát, igyekezve ott segíteni, amelyik teremben csak tudott. Háta mögött Bert és Mokota Harcolt árammal és biologiai fegyverekkel, hogy a lehető legtovább náluk legyen a kontroll. Érezte az izzadságukat, hallotta a mormogásukat és a kiálltásaikat. Érezte a teremben egyre sűrűsödő quintesszenciát. A mintázatok és formák egymásba alakultak, mintha valami szobányi kaleidoszkópban lennének. Lassan reménytelenné vált a helyzet. Már nem tudott a monitorokon át hatni, mert a terem megtartásáért küzdöttek, és nem kevésébé a saját életükért. Belényilalt a felismerés, hogy ahogy ő képes a monitorok közvetítette kép segítségével oda varázsolni amit a monitorok mutatnak, úgy a technokraták is. Vagy megtartják a termet, vagy meg kell semmisiteni a kapcsolatot a kamerákkal. Vissdzaszólt a telepatikus kapcsolaton Horizontra, hogy irányítsanak virtuális adeptusokat erre. Morgan LazyDog szólt vissza, azon a súlyos, szenvtelen hangján, amitől még Dariuszban is lehorgadt a remény.
-Shidoku Kame küzd veletek, padre. Többet nem tehetünk.
Dariusz nyelt egyet. Ha a virtuális adeptusok rendfőnöke van velük a gépterem millió bitjében és huzalában, és úgy nem képesek megoldani ezt, akkor valóban semmi esélyük. Darius igyekezett blokkolni az antimágikussá alakító varázslatokat, míg társai lőttek és varázsoltak a folyosón beömlő kommandósokra.
Ez volt az a pillanat, amikor felhangzott az elmék szőtte telepatikus hálóban Emma félénk, kedves hangján az a dal, amire minden emberi lény utolsó erejét is harcbaállítja. El-elrontotta ugyan, de nem hagyta abba és nem kezdte előlről. Darius leengedte a kezében magasra emelt keresztet. A dal betöltötte az elméjét, ahogy a többiekét is. Darius ugyanazt érezte amit a többiek. És ez több volt mindennél, amit remélhetett. Most már biztos volt benne, hogy ha szól a dal, ha nem is nyerhetnek, de kijuthatnak élve.