A megtartó

Kivasalta a blúzokat. Nyár szaga, nap szaga volt mindnek. A Horizont tökéletlenségei mellett Katlinne minden vasárnap elismerően és hálásan gondolt Henri Lendengerre, a légköri viszonyok kialakításáért. A Horizonton annyiféle zamatos szellő, fuvallat és illatos erdő szag, mező illat lebegett, hogy néha még ő is megfeletkezett pár percre róla, hogy ez a világ az utolsó atomjáig az ő akaratukból jött létre.
Emlékezett az építés körülményeire. Akkor még kezdő ifjú leány volt, aki éppen elkerülte az biszorkányüldözés hóhérait. Alig értett valamihez, se teste se szelleme nem volt még valami kimunkált. Akkoriban azonban mindenkire szükség volt, így rá is.-manapság nincsenek ilyen nagyszabású műveletek. Manapság akkora veszély sincs. - gondolta Katlinne miközben rutinosan vasalta az inget. - Amikor vasalt mindig visszakanyarodtak gondolata a kezdeti időkhöz. És ez, óhatatlanul magával vonzotta, hogy újra eszébe jussanak a kivégzések. mind, amik a régi bírósági épületben zajlottak. Mind, amiket szinte mint egy rögtönítélő rendszer, azonnal végre is hajtottak. Emlékezett Heylel Theomim arcára. Emlékezett a sok szorongásra, és az ítéletekre. Az őrület első csillanásaira társai szemében. Valahogy megkönyebbült mikor a bíróság épületét a Hermész rendiek megfosztották funkciójától, és a teljes törvénykezést bevitték a Nagy Házba. A Hermész rend, az az A Rend nélkül valóban nem épült volna meg ez a menedékvilág és működtetni sem tudnák nélkülük, mégis...
Katlinne kezében megállt a vasaló, ő pedig rámeredt az ing makulátlan fehét ujjára. Mr. Leaper és Lu Hio voltak már csak rajta kívül életben az akkoriak közül. De ők maguk akkor még zöldfülü naiv tanoncok voltak. Lángoló-hű tekintettel és megsratörő tervekkel. Ennyi év után is ép elmével bírják mindhárman, és csak Mr. Leaper hiszi még mindig, hogy nagyra lehet törni ebben az emberi formában. Katlinne letette a vasalót a rácsra, felakasztotta az inget egy vállfára és kilépett az egykori bíróság tetőteraszára. Innen rálátott a Nagy Házra éppúgy, mint a Buddhista kolostorra. Az egykori bíróságból mára kegyhely lett. Mint egy temetőben egy-egy falat alakíthatott mindenki a neki fontos halottaknak. Kezdetben csak az e falak között halálra ítélt személyekről emlékeztek meg itt, de az évek folyamán ez kibővült olyanokra is akik a földön haltak meg, és olyanokra is akik alvók voltak, végül pár éve, egy nyáron felbukkantak az eltünt személyek is. Kyle Fergussonnal kezdödött meg a sor. Jude Montagne, Lady Belleville és Fluxtone Swine építette az emlékhelyet Dr. Boston eltűnésének 100. évfordulója alkalmából. Katlinne, mint az Euthanatos rend rendfőnöke érezte leginkább át a hely misztikumát. Az euthanatos, mint a sorsok legélyebb ismerőinek rendje teljesen magáénak érezte a feladatot. Olyannyira, hogy székhelyüket kivonva a Nagy Házból átköltöztek ide.
Katlinne elnézett a Nagy Ház felé. Szeme előtt lepergett az épület élete. Rendjének elsődleges feladata volt az emberek segítése a felébredés, a tapasztalalás útján. És nem riadtak vissza semmilyen drasztikus lépéstől sem, ha az látszott célravezetőnek. Az Euthanatos tradíciók pontos iránymutatást adtak az elvekre vonatkozóan, de teljes szabadkezet biztosítottak a rend tagjainak abban, hogy szükséges e beavatkozni egy ember sorsába vagy sem. Katlinne már nem tudott nem látni. Bármire nézett rá meglátta annak sorsát. Legtöbbször ez nem volt nyíl egyenes út. legtöbbször sűrűn szerteágazó szálak voltak ezek, mégis igyekezett nem beleszólni, nem belefolyni feleslegesen mások életébe.
Most ahogy a házat nézte, meglátta Vic Robinsont a Lumi teraszán álldogálni. Vic élete fekete lyuk volt. Most azonban olyan irányokba tekergett sorsának fonala, amitől Katlinnek elállt a lélegzete. Vic felnézett és az idős rendfőnöknő megérezte Vic osztatlan figyelmét.
-Rajtad tartom a szemem, kis bogaram. - Mosolyodott el katlinne hidegen. - Túl sok munkám van ebben a közösségben, semhogy hagyjam egy magadfajtának, hogy bomlassza. - A figyelmük összekapcsolódott, de az összefeszülés egy pillanat volt csupán. Vic elnyomta a csikket a konzervdobozban és bement a Lumiba. Katlinne állt még egy darabig a teraszon és elgyönyörködött a Horizont alkonyati fényeiben.