Újrajátszás

Jude Montagne szinte repült lefelé a lépcső felett. Alig mozdult a teste, csak a lába, az is csak a minimálisat. Hosszú köpenye lobogott utánna a fehér márványlépcsők felett. Zsebre dugott kezei és kissé előrehajtott feje annyira eltért normális gesztusaitól, hogy többen fel sem ismerték, ahogy elsuhant mellettük. Ő nem látott senkit, a lépcsőt is csak érezte. Gondolatai két régi tárgyalás körül forogtak. Az egyik több száz évvel korábban volt, abban a furcsa arányú csupa ablak épületben, amit mostanság emlékhelyeknek tartanak fent. Amit testek nélküli temetőként tart fent Horizont. Egy hely azoknak akiket kivégeztek, akik csatában vesztek oda, akiket a mágia ragadott el, akik eltüntek a technokrácia kisérleti telepein, akiket megöltek, és azoknak is akik maguk döntöttek a halálukról. Volt ott emlék felébredetteknek és alvóknak egyaránt. Olyanoknak akik Horizonton éltek és sok olyan embernek is, akik még csak a létezéséről sem tudtak.
Ő maga is állított fel pár emlékhelyet odabent. Az egyiket pár hónapja lebontotta. Olyan esemény vezetett idáig, ami nagyon ritka és ezért igen becses ajándék a sorstól. Kyle emlékhelye volt az, amit felkavarodott lélekkel és már már az őrület határán az örömtől égetett el, mikor Kyle élve visszakerült a valóságba.
Azokban a termekben zajlott a tárgyalás. Az egész Horizont megépítésének az az eseménysorozat volt a kiindulása, ami végül a tárgyalásban zárult. Mindenki ismerte a történetet, de csak kevesen gondoltak bele, hogy a falak ugyanazok, a kövek, a burkolat ugyanaz. Ott állt. Ott mondta el híres védőbeszédét és ott végezték ki végül Heylel Teomimet. Árulónak bélyegezték, hiszen egy háborúban elárulta az ellenségnek a szövetségesei rejtekhelyét. A védőbeszéde azonban egészen másról szólt. Meszebb tekintett, mint a háború. Összefogást hirdetett, ahogy egész életében tette. Eszközökben sosem válogatott. Így mikor a kilenc tradició összefogása jeléül delegált egy egy varázslót, hogy azok együtt vegyék fel a harcot a technokrácia ellen ő is csatlakozott a Solificati filozófusrend delegáltjaként. Hamar világossá vált számára, hogy a széthúzás semmit sem csillapodott az első kabalon belül sem. Kicsinyes rivalizálás, irígység és féltékenység, lenézés és intolerancia fertőzte a csoportot. Így végül Teomim úgy határozott nagyobb veszélynek teszi ki a csoportot mint valaha, abban a reményben, hogy a nehézségek összehozzák és egységesítik a széthúzó nagymestereket. Tévedett.
Jude megállt a lépcsőfordulóban és kinézett a Régi Bíróság épületére. Reszketett a felismerések sorától. Tenyere nyoma ott maradt az üvegen.
A könyvtárban hamar megtalálta a jegyzőkönyvet. Elhelyezkedett és újraolvasta az egészet, memorizálva minden szót. A vaskos kötet milliónyi szava betöltötte az elméjét és kirajzolta elé a tárgyalás menetét. Szinte látta az emberek arcát ahogy keserűen figyelik annak alakulását.

A másik tárgyalás a sajátja volt. Annak emlékei most ott kőröztek a felszín alatt. Érzések, benyomások, amiket akkoriban érzett, gondolt. Az önvád és a bűntudat, amin csak a szégyene volt nagyobb. az újra és újrafogalmazott hűségesküje. Hien arca a félhomályos cellában ahogy rezzenetlenül figyeli őt. A bírák és nézők arcai, ahogy a történetét hallgatják. Hien beszélt hozzá, de ő nem hallotta. csak a sikoltozást hallotta, semmi mást. hamarosan megtanult úgy beszélni és gondolkozni, hogy a sikítás nem zavarja. annak a rengeteg embernek a sikolya, akiket megölt.

Nem vezetett listát arról, hány embert mentett meg. arról sem hányat segyített a felébredéshez, és arról sem, hányat tartott tőle távol, saját érdekükben. Nem tudta mennyi quintesszenciát jutatott Horizontnak hosszú szolgálati ideje alatt. A háború, melyben elbukott, még nem volt oly régen. Még természetes élettel is éltek akik részt vettek benne. Nem úgy, mint abban a régi háborúban, melyben az első kabal bukott el.
-Ott dőlt el minden - emelte fel a tekintetét a könyvből - lehet, hogy abban a csatában amit Teomim elárult. - Jude tudta mennyire be tudnak sűrűsödni a történések egyetlen pontba, egyetlen tettbe. Nyitva fektette maga elé a könyvet és felállt kinyújtóztatni elgémberedett testét. nagyjából mindent betanult a régi tárgyalás szövegéből, amit csak lehetett. Hajnal volt mire végzett. A fotel mellett egymásban ültek a megüresedett kávéscsészék. Akkora volt a csend az épületben, hogy behallatszott a Kórus lassú dala a másik szárnyból. A hatalmas organikus indamotívumokkal felosztott ablakon lassan bederengett a hajnal. Jude elhatározásra jutott. Becsukta a jegyzőkönyvet és visszatette az állványra.
Kiment a kertbe. Megállt a Kolostor és a Régi bíróság között. Hol egyikre hol másikra nézett, miközben cigarettára gyújtott. Látta ahogy Hien mester Emmával és Leoval futni indul. Elszívta a cigarettát és visszaballagott a Nagy Házhoz. Leült a lépcsőre, felhúzott térdeire támaszkodva, úgy folyta körbe fekete köpenye, mint valami alvadó vértócsa. Emma hamarosan felbukkant. Jude elégedetten mérte végig a szálkásan izmosodó lányt. Emma mellé ült, majd felpattant és kávét hozott.

Nem telt sok időbe meggyőznie a permanens elme kapcsolatról. Könnyen létre is hozta a maga részéről. Emma nehézkesebb volt. Felvitte a szobájába, hogy nyugodtabb körülményeket teremtsen neki. De végül nem mondta meg neki a link valódi célját. Persze praktikus volt, hiszen azonnal tudták egymásól, hogy elérhetőek e, vagy sem. Azonnal vészjelzést is tudtak egymásnak adni. Ennél azonban sokkal fontosabb volt, hogy Jude védőhálót növeszett. A tárgyalás amire készült nem volt akkora horderejű, mint Heyel Teomimé, de ahhoz hasonlóan fogja megrázni a felébredett világot. Szüksége volt azok védőhálójára akikben megbízott. Nem voltak sokan, éppen ezért kellett egyé válnia velük.
Elnézte a lányt ahogy ült az ágyon és lassan szedegette magára a ruhadarabjait. Gyengének és esendőnek látszott. Jude ismerte. Pontosan tudta, hogy micsoda széles skálán mozog a lány harci eszköztára, és hálás volt azért, hogy Hien tanítja, és azért is, hogy Emma még mindig nincs tudatában az erejének.